Az utolsó mesélők
A Gulag kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatábor-rendszert értjük.
A táborokban a politika bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, más ürüggyel vagy véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat kemény fizikai munkára fogták, napi 10–12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak.
A II. világháború végén a győztes Szovjetunió katonai- és belügyi szerveinek foglyaként, kollektív büntetésként kétszázötvenezer német származású férfit és nőt, magyar állampolgárokat hurcoltak Magyarországról a GULAG és GUPVI kényszermunkatáborokba. A Magyarországon összeszedett embereket először gyűjtőtáborokba vitték. A szovjetek azt mondták nekik, csak egy „kis munkára” (malenykaja rabota, ami a magyar füleknek málenkij robotnak hangzott) viszik őket, de valójában több évnyi éhezés és nehéz fizikai munka vagy a halál várt rájuk.
A táborok fő célja a munkaerő-szükséglet kielégítése volt.